Programok betöltése

« Összes program

  • Ez az program elmúlt.
Ismétlődő program Programsorozat: Múzeumok Őszi Fesztiválja

Kerékpárral középkori templomok nyomában a Zala mentén

2023. 

október 7. 10:00 - 15:00

Ingyenes

A kerékpártúra során a felső Zala völgyében, Zalaegerszeg környékén található középkori templomokat ismerhetjük meg. A 40 km-es útvonal nagy részét kerékpárúton és kisforgalmú utakon haladunk végig.

Túra leírása

A túránk a Göcseji Múzeum épülete elől indul 10,00-kor. A belvárosból Ola felé haladunk. A kiépített kerékpárúton a Göcseji Falumúzeum érintésével, a Gébárti tó mellett elhaladva Andráshidára tekerünk. Itt lesz az első megállónk, a felújított 13. századi Szent Kereszt felmagasztalása templom. A templomban egy kisebb sétát teszünk, és megismerkedünk az épület történetével. Andráshidáról a Zala völgyi kerékpárúton megyünk tovább Bagodig. Itt északra fordulunk, és egy kisebb kitérőt teszünk Bagod-Szentpálra, ahol a 13. századi körtemplomot (Szent Pál templom) tekintjünk meg. A rotuda megtekintését követően visszatérünk Bagodra és a kerékpárúton Zalaszentgyörgyig tekerünk. Itt a falu nyugati végében található a 13. században emelt, azóta többször átépített Szent György tiszteletére felszentelt templom. A templom belső terében gótikus és 17. századi festmények láthatók.
Zalaszentgyörgyről Kávásra tekerünk, ahol a túra legnagyobb emelkedőjét leküzdve a tájházat tekintjük meg. Itt egy kis pihenőt tartunk.
A pihenő után a Zala jobb partján húzódó mellékúton haladva Boncodföldére érünk. Itt is egy 13. századi alapítású templom áll (Szent Anna templom). A templomot a barokk korban jelentősen átépítették, de még láthatóak az eredeti részei is. A templom megtekintését követően Teskándon keresztül térünk vissza Zalaegerszegre.

Jelentkezés

A kerékpártúra térítésmentes de regisztrációhoz kötött. Kérjük regisztráljon az oldal alján megadott lehetőségen.

Szervezők

Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága – Göcseji Múzeum
Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület

Tovább információ

kozonsegkapcsolat@zmmi.hu

Együttműködő partnerek

A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg.
A rendezvény kapcsolódik a Göcseji Dombérozó Aranyló Göcsej programsorozatához valamint a Múzeumok Őszi Fesztiváljához.

Részletek

Dátum:
október 7.
Időpont:
10:00 - 15:00
Programsorozat:
Összeg:
Ingyenes
Program kategóriák:
,
Program címkék:

A weboldal használatának folytatásához el kell fogadnia a sütik használatát. Részletek

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close